Táncaink erdélyi és magyarországi tájakról

Együttesünk számos magyar táncdialektussal foglalkozik aktívan. Kiemelkedő szerepet kapnak próbáinkon a táncházi táncok: a mezőségi és a kalotaszegi táncdialektusok táncai, a széki táncok. 

Tematikus táncoktatásainkon az elmúlt években foglalkoztunk emellett vajdaszentiványi, szászcsávási, kükülőmenti, magyarbődi tancokkal, ill. az adott tájegységek zenéivel, énekeivel.

  • Próbáink programjához ugyanúgy hozzátartozik a már meglévő koreográfiáink rendszeres gyakorlása, ill. finomítása, mint újabb koreográfiák tanulása, emellett a szabadtánc is állandó része mindennapjainknak. 
  • Fontos számunkra, hogy tagjaink tánctudását biztos alapokra helyezzük, egyéni tudásukat, figurakeszletüket gyarapítsuk.
  • Mindemellett a mindenkori új táncosok betanítását is alapvető fontosságúnak tartjuk.
  • Jelenlegi koreográfia-repertoárunkban az alábbi táncdialektusok szerepelnek:
  • Szatmári táncok (Tyukod)
  • Kalotaszegi táncok  (Nádasmente)
  • Szilágysági táncok (Bogdánd)
  • Küküllőmenti táncok (Magyarszentbenedek)
  • Sárközi táncok (Madocsa, Decs)
  • Nyárádmenti táncok (Jobbágytelke)

Csárdás -  A helyi kocsmák, ha úgy tetszik. Az 1800-as évek elején Európában az emberek kezdtek exkluzív páros táncokat járni - a paraszti keringők és polkák korai változatai versenyre keltek a kvadrillákkal és a hosszútávú táncokkal, mint az előkelő társaságok kedvenceivel. A csárdában megjelent egy tánc, amelyet Csárdásnak , azaz "csárdában táncolt táncnak" neveztek el.  Eleinte alantas táncnak tartották, de a magyar nemesség kezdett nacionalistává válni, és kereste a módját, hogy megkülönböztesse magát az osztrák főuraktól.  Ezért finomították, és a magyarok "nemzeti" táncaként kezdték hirdetni.  Ez a fajta felülről jövő promóció egyszer csak bevált, és a Csárdás a mai napig a nemzeti tánc.

A tánc lényege a Csárdás lépés, amely egyszerűen egy oldalra lépés-zárás; vagy gyakrabban "dupla" - lépés-zárás-lépés-zárás-zárás-zárás-zárás-zárás az egyik oldalra, majd ugyanez a másik oldalra.  A másik kulcselem a lassú indítás (lassu), (ez a zene a verbunkból nőtt ki), amely fokozatosan gyorsul fel a frenetikus befejezésig (friss).  A tánc hossza és a gyorsulás mértéke nagyban függ a táncosoktól, a ház hangulatától és a zenészek energia- (és fizetési) szintjétől.  Az improvizáció a kulcs, és a változatosság a norma.

Verbunk - Toborzótáncok. Az 1700-as évek közepétől kezdve az osztrák-magyar hadseregek a falusi kocsmákban rendezett zenés mulatságokkal toboroztak katonákat.  Hivatásos táncosok díszes egyenruhában nyűgözték le a helyi legényeket, bőséges itallal látták el őket, táncversenyeket rendeztek, és rábeszélték az egyszerű embereket, hogy csatlakozzanak (nem feltétlenül említve, hogy ez egy életre szólt!).  Manapság a táncciklusok verbunkkal kezdődnek, mielőtt a Csárdásig haladnának.